16
2015

Haszonkert - 30. hét

Írta: Nagykutasi Viktor Módosítás: (2015 július 21)
PDFNyomtatásE-mail

 

Hajtásválogatás

A letermett őszibarackfákon időszerűvé vált a hajtásválogatás, annál is inkább, mert most már a megerősödött tavaszi hajtásokon kívül a másodlagos hajtások is sűrítik a koronát. Ez pedig nem előnyös, sem a levéltetvek elleni védekezés, sem a hajtások beérése szempontjából. A katlan alakú korona belseje felé növekvő, túl sűrűn álló gyenge hajtásokat tőből metsszük ki. Az őszi érésű gyümölcsfák (a szilva, az alma, a körte) ágai – különösen a lapított koronájú idős fákon – a termés súlya alatt széthajlanak. Az értékes ágak lehasadásának elkerülése céljából ajánlatos az ágakat alsó harmadukon rúddal alátámasztani. A hullott gyümölcsöt szedjük össze és semmisítsük meg, mert sok kártevő húzódik meg bennük. Ha eddig elmulasztottuk volna, most már haladéktalanul készítsük elő a telepítendő szamóca helyét. Ne feledjük el, hogy a szamócatövek három évig élnek majd ezen a helyen és ehhez jól előkészített, tápanyagokkal feltöltött talaj szükséges. A szamócatelepítésekhez csak egészséges, károsítóktól mentes szaporítóanyagot használjunk. Különösen a szamócaatka- és a fonálféreg-mentességre ügyeljünk.