nov
12
2015

Haszonkert - 47. hét

Írta: Nagykutasi Viktor Módosítás: (2015 december 20)
PDFNyomtatásE-mail

 

Beteg fáink gyógyítása

Most, lombhullás után jobban látjuk a fák hibáit, betegségeit, mint amikor zöld levelek takarják az ágrendszert. A szuvas ágakat vágjuk le tőből. Ha a fa törzsének kérge nagy darabokban leválik és alatta, a szú jellegzetes rágásai tűnnek elő, akkor legjobb a fát kivágni. Az ilyen növény ugyanis legyengült, beteg, rendszerint menthetetlen, és a többi fát is megfertőzi, tehát célszerű helyette újat nevelni.
Előtűnnek a törzs és a vastagabb ágak odvai, amelyek valamilyen korábbi metszés, vagy ág letörésének következtében állottak elő. Az odvakat először takarítsuk ki a bennük felhalmozódott, bomló szerves anyagoktól, majd cementhabarccsal töltsük ki a lyukat.
A kisebbeket fa sebkezelő anyaggal kenjük be.
A gyümölcsfák, - bokrok ültetésekor a fajtának, koronaformának megfelelő sor- és tőtávolságot válasszuk. Ha már most sűrűn ültetünk, néhány év múlva a besűrűsödő növényállomány nemcsak a károsítók, főleg a párás környezetet kedvelő gombabetegségek elterjedését segíti, hanem nehezíti a vegyszeres kezelések végrehajtását, csökkenti a permetezések hatását.