feb
12
2015

Díszkert - 08. hét

Írta: Nagykutasi Viktor Módosítás: (2015 május 10)
PDFNyomtatásE-mail

 

Fagymentes napokon megkezdhetjük a lombhullató sövények metszését. Ha hidegben metszünk, vigyázzunk, a vesszők ugyanis ilyenkor merevek és törékenyek. Egyébként is csak néhány díszcserjét- fagyalt, a gyertyánt, vagyis a sövénynek ültetett cserjéket alakítsuk, idomítsuk. Ha alulról kiritkultak, ifjítsunk. Általában a növény felső kétharmadát el kell távolítani. Korán tavasszal, vesszőkön virágzó díszcserjéket metszéssel ilyenkor ne háborgassuk.

Az erkélyre futtatott növények közül a sűrű növésűeket ritkíthatjuk, különösen, ha felkopaszodtak. Azokat a virágzó cserjéket, amelyek bimbóikat már az előző tenyészidőben kifejlesztették, például az orgonát, lilaakácot, aranyesőt, japán birset, ilyenkor ne metsszünk, mert sok virágzó részt is eltávolítanánk. Ha valamely okból mégis metszeni, ritkítani kellene közülük akármelyiket, csak virágzás után tegyük. Az egyéves vesszőkből fejlődő hajtásokon virágzókat, például a gyöngyvesszőt, labdarózsát, rozsaloncot egyébként is időnként azért kurtítjuk, nehogy felkopaszodjanak.

A rózsát, nyári orgonát, hortenziát viszont- tehát azokat, amelyek virágai majd az új hajtásokon nyílnak- erősebben vissza kell metszeni, de ezt a tél végén jobb elvégezni.

A ritkításból kikerülő vesszőket ne dobjuk el, vigyük be a lakásba, és vázában virágoztassuk ki. Sok örömünk lesz bennük. Ha melegvízzel töltött vázába tesszük hamarabb, és biztosabban kinyílnak a virágbimbók.